Nyíregyházi Szakképzési Centrum

SZC logo
  • Intézményeink
  • Hírek
  • Galéria
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Nappali szakmai oktatás 25 éves korig


A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés, és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.


Szakmák

Ács illusztracio

Ács

Építőipar


Asztalos illusztracio

Asztalos

Fa- és bútoripar


Burkoló illusztracio

Burkoló

Építőipar


Cukrász illusztracio

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Cukrász szaktechnikus illusztracio

Cukrász szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Elektronikai műszerész illusztracio

Elektronikai műszerész

Elektronika és elektrotechnika


Elektronikai technikus illusztracio

Elektronikai technikus

Elektronika és elektrotechnika


Faipari technikus illusztracio

Faipari technikus

Fa- és bútoripar


Fodrász illusztracio

Fodrász

Szépészet


Gépjármű-mechatronikai technikus illusztracio

Gépjármű-mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Járműfényező illusztracio

Járműfényező

Specializált gép- és járműgyártás


Karosszérialakatos illusztracio

Karosszérialakatos

Specializált gép- és járműgyártás


Kőműves illusztracio

Kőműves

Építőipar


Közszolgálati technikus illusztracio

Közszolgálati technikus

Rendészet és közszolgálat


Logisztikai technikus illusztracio

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Mechatronikai technikus illusztracio

Mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Mentőápoló illusztracio

Mentőápoló

Egészségügy


Pénzügyi-számviteli ügyintéző illusztracio

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Szakács illusztracio

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Szakács szaktechnikus illusztracio

Szakács szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Szoftverfejlesztő és -tesztelő illusztracio

Szoftverfejlesztő és -tesztelő

Informatika és távközlés


Turisztikai technikus illusztracio

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Vendégtéri szaktechnikus illusztracio

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Villanyszerelő illusztracio

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Vízügyi technikus illusztracio

Vízügyi technikus

Környezetvédelem és vízügy


Széchenyi 2020