Nyíregyházi Szakképzési Centrum

SZC logo
  • Intézményeink
  • Hírek
  • Galéria
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Hírek


2021. nov. 18.


SZC

    A dobbantó program és a Bencs-modell

    A workshop résztvevői megismerkedhettek az iskolában végzett szakmai munkával is.

    A dobbantó program és a Bencs-modell

    A rugalmas tanulási utak gyakorlati megvalósításáról rendezett workshopot a Nyíregyházi Szakképzési Centrum csütörtökön, a szakmai fórumnak a Bencs László Szakképző Iskola adott otthont.

    A rendezvényt Gurbánné Papp Mária nyitotta meg. A Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntőjében kiemelte, a centrum feladatai közé tartozik a szakképzés erősítése mellett az iskolai lemorzsolódás mérséklése is.

    – Büszkék vagyunk a Bencs-iskolában elvégzett hátránykompenzáló programokra, melyek célja, hogy minél többen szerezzenek valamilyen részszakmát és helyezkedhessenek el az elsődleges munkaerőpiacon – fogalmazott a főigazgató.

    Hudacsek László Péterné, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai elnökhelyettese „Az orientációs fejlesztés, a dobbantó program és a műhelyiskola lehetőségek a szakképző iskolában” címmel tartott előadást a csütörtöki fórumon.

    – A szakképzésről szóló törvény három, egymással összefüggő és egymásra épülő program elindítását teszi lehetővé. Ezekben olyan fiatalok vehetnek részt, akik lemaradtak a tanulásban, nem sikerült befejezniük az általános iskolát, kudarcélményekkel és kompetenciahiánnyal küzdenek, a pályaválasztásukat illetően bizonytalanok. A három rugalmas tanulási utat képviselő program az előkészítő évfolyamon indítható orientációs fejlesztés, a dobbantó program, valamint a részszakma megszerzéséhez eljuttató műhelyiskola – sorolta a szakmai elnökhelyettes.

    Hudacsek László Péterné elmondta, az orientációs évfolyam a pályaválasztásban bizonytalan vagy az általános iskolát kompetenciahiányokkal befejező, magatartási zavarral, tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára jelent alternatívát. Olyan tanulóknak szól, akik befejezték az általános iskolát, de felzárkóztatásra szorulnak. Itt a gyerekek kis létszámú osztályokban tanulnak, otthonos, barátságos környezetben. A képzés időtartama egy tanév, az előkészítő évfolyam elvégzését követően a tanulók a szakképzési centrum iskolájába felvételi nélkül léphetnek tovább a 9. évfolyamra, mégpedig az általa választott ágazatra, szakmára.

    – A dobbantó program egy másik alternatív tanulási út. Ebben az általános iskolát el nem végzőknek felkészülhetnek arra, hogy egy műhelyiskolába kerülhessenek. A program keretében alapkompetencia-fejlesztés folyik, amelynek célja, hogy az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, 16. életévüket már betöltött fiatalokat felkészítse a szakmatanulásra. A programban mentor tanár közreműködésével minden tanuló egyéni, a saját képességeinek és terveinek megfelelő fejlesztést kap. Ezt követően a tanuló továbbléphet a műhelyiskolai képzésbe, ahol részszakmát tanulhat – részletezte a szakember, majd hozzátette: a programban részt vevő tanulók havonta a mindenkori minimálbér öt százalékának megfelelő összegű ösztöndíjban részesülnek, ez jelenleg 8.370 forint.

    Hudacsek László Péterné beszélt a harmadik rugalmas tanulási útról, a műhelyiskolákról is. – A műhelyiskola program piacképes részszakmához juttathatja a hagyományos oktatásirendszerből kieső, kisodródó fiatalokat. Ezekbe kétféle úton lehet bejutni: vagy a dobbantó program sikeres elvégzése után, vagy általános iskolai végzettséggel, a 16. életév betöltését követően – mondta a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai elnökhelyettese.

    Kallós Angéla, a házigazda Bencs László Szakképző Iskola igazgatója előadásában kiemelte: az intézményükben három ágazatban, a kereskedelem, a turizmus-vendéglátás és az építőipar területén kínálnak lehetőségeket, mégpedig a bolti előkészítő, a pincérsegéd, a szakácssegéd és a szobafestő részszakmákban.

    – Intézményünk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok oktatásával foglalkozik. Fő feladatunk a hátránykompenzáció, hiszen a szakképzési rendszer egyik legsúlyosabb problémája a végzettség nélküli iskolaelhagyás. Oktatóink inkluzív pedagógiai szemlélettel, gyermekszerető és barátságos légkörrel, megfelelő szociális érzékenységgel teremtik meg a hozzánk érkező, tankötelezettségét már teljesített diákok oktatását, fejlesztését. A végzettség nélküli iskolaelhagyás veszélyével fenyegetett tanulók szakmához, részszakmához juttatása az egyik kiemelt feladatunk – beszélt a Bencs-modellről az iskola igazgatója.

    A csütörtöki workshop résztvevői az előadások után betekintést nyerhettek az intézményben folyó szakmai munkába, így meglátogathatták a szobafestő, a pincérsegéd a szakácssegéd és a bolti előkészítő részszakmákat tanulók foglalkozásait.

    Forrás: Szabolcs Online
    Eredeti cikk: https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-dobbanto-program-es-a-bencs-modell-5562752 
    További képek a nyiregyhaza.hu oldalán: https://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/szakmai-workshop-a-nyiregyhazi-bencs-laszlo-szakkepzo-iskolaban 

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Kreatív pályázat alsósoknak: storyboard

    Kreatív pályázat alsósoknak: storyboard

    Használd ki az otthon töltött időt és vegyél részt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum alsó tagozatosoknak szóló pályázatán!

    2021. máj. 14.


    SZC

    Okleveles technikusképzés indul Nyíregyházán

    Okleveles technikusképzés indul Nyíregyházán

    A Nyíregyházi Szakképzési Centrum és a Nyíregyházi Egyetem együttműködésével 2021. szeptemberében egy-egy osztály kezdheti meg okleveles technikusképzés keretében tanulmányait a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégiumban és a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégiumban.

    2021. jún. 21.


    SZC

    Kedves végzős diákok

    Kedves végzős diákok

    A Nyíregyházi Szakképzési Centrum valamennyi dolgozója nevében gratulálok a ballagásotokhoz!

    2021. jún. 21.


    SZC

    Széchenyi 2020