Hírek
SZC
A szakképzés ifjú tehetségei
Az országos szakmai versenyeken szép eredményt elért tanulóit köszöntötte a Nyíregyházi Szakképzési Centrum.

A hagyományoknak megfelelően az idei tanévben is megrendezte a Nyíregyházi Szakképzési Centrum a Szakképzés Ifjú Tehetségei elnevezésű rendezvényét, melyen minden esztendőben a különböző országos szakmai versenyeken (Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, illetve a Szakma Sztár Fesztivál) szép eredménnyel záró tanulókat, diákokat köszöntik.
Gurbánné Papp Máriát az idén is büszkeséggel töltötték el a diákok eredményei. Mint azt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója az Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégium területén található Központi Képzőhely aulájában elmondta: az eredmények alapján negyven diák részesülhet elismerésben, ami pénzjutalommal is jár. A főigazgató hozzátette: külön köszönetet érdemelnek a diákokat felkészítő tanárok.
– Ezeknek a szakmai versenyeknek az is a célja, hogy erősítse a fizikai munkát igénylő szakmák társadalmi elismertségét és vonzerejét – emelte ki Gurbánné Papp Mária.
A keddi ünnepségre dr. Kovács Ferenc is elfogadta a meghívást. A vármegyeszékhely polgármestere köszöntőjében elmondta, az elkövetkező 2-3 évben nagy szükség lesz a „dolgos” kezekre, hiszen több nagy cég is most kezdett bele Nyíregyházán a munkahelyteremtésbe.
– A W-Scope és a Boysen együttesen közel 1600 új munkahelyet hoz majd létre a városunkban, ezeket a pozíciókat pedig lehetőleg nyíregyházi fiatalokkal szeretnénk betölteni, olyanokkal, akik itt és most végeznek a Nyíregyházán, itt tanultak, szereztek szakmát vagy diplomáztak le, és szívesen jönnének vissza Nyíregyházára – fogalmazott dr. Kovács Ferenc.
A polgármester emlékeztetett, még 2019-ben indították útjára azt a programot, ami a munkahelyteremtésre fókuszál, valamint a Nyíregyházáról elszármazott fiatalok hazahívását helyezi előtérbe. Dr. Kovács Ferenc elmondta, azok a helyi fiatalok, akik aláírták az ehhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot, rendszeresen kapják majd a város munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos tudnivalókat, információkat, emaileket.
A keddi ünnepségen elhangzott: a Nyíregyházi Szakképzési Centrum tíz iskolájából közel 300 diák vett részt a különféle országos szakmai versenyeken, közülük 55-en mentesülnek az év végi vizsgák vagy egyes vizsgarészek alól.
Kép: Trifonov Éva
Forrás, eredeti cikk: TG, Szabolcs Online https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2023/05/a-helyi-szakkepzes-ifju-tehetsegei
Teljes galéria: https://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/a-szakkepzes-ifju-tehetsege-dijatado
A Szabolcs Online galériája: https://www.szon.hu/galeria/a-helyi-szakkepzes-ifju-tehetsegei/1
GALÉRIA
A szakképzés ifjú tehetségei 2023.05.09.



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A 2025. évi város tortája: csokoládés csoda a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikumból
Ez az édesség nem csupán egy sütemény, hanem a helyi összefogás és kreativitás szimbóluma.
NYSZC