Hírek
SZC
Tirpák fesztiválon a Centrum
Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2021. szeptember 18-19-én hagyományosan – már nyolcadik alkalommal – megrendezi a Tirpák Fesztivált, ebben az évben új helyszínen, a Sóstói Múzeumfaluban.

A városi gasztronómiai nagyrendezvényen két iskolánk – a Nyíregyházi SZC Bencs László Szakképző Iskola és a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikum – tanulói és oktatói is képviseltetik magukat.
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum igyekszik minden évben aktívan szerepet vállalni a városi rendezvények lebonyolításában.
A fesztivál középpontjában a helyi gasztronómia áll, több mint ötvenfajta étel közül válogathatnak majd a látogatók, és elkészül a város sütije is A város a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Technikumot kérte fel ismét, hogy készítsék el a város süteményét,- ami ebben az évben a szilvás-diós pite lesz- és ezzel megvendégelik a városlakókat szombat délután.
Szilvás-diós tirpák pite
1600 adag pitéhez közel ezer tojást, 40 kg lisztet, 30 kg vaníliás cukrot, 30 kg diót és másfél mázsa szilvát használnak majd fel. A süteményt csaknem ötven cukrásztanuló (illetve szaktechnikusok) készíti el, a látogatók pedig szombaton délután kettő órakor kóstolhatják meg.
– A tirpákok imádták a diót, szinte minden kert végében állt egy diófa, ezért is adta magát, hogy ez lesz az egyik alapanyagunk. A másik ilyen pedig a szilva, ami szintén a térségben élők egyik kedvence. A pite tésztája félig kukoricalisztes kavart tészta lesz, papírtégelybe csomagolva kínáljuk majd fel, összesen 1600 darabot – mondta el Kollonay István cukrászmester, aki Strankula Katalin cukrászmesterrel és Ilkuné Pósán Zsuzsanna szakoktatóval koordinálja a diákokat a város süteményének elkészítésénél. (A projektet Takács Zoltán szakmai igazgatóhelyettes fogja össze.)
A Nyíregyházi SZC Bencs László Szakképző Iskola oktatóinak és tanulóinak menüje a fesztiválon:
- Kötött leves
- Csülkös toroskáposzta
- Almás lepény
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Találd meg a hozzád illő szakmát!
A Nyíregyházi Szakképzési Centrum által szervezett Practiwork mérésen, több mint 380 tanuló kapott célzott segítséget a pályaválasztáshoz, továbbtanuláshoz.
NYSZC

Újabb siker a Bánkiban!
Tóth Milán bekerült az EJMSZ Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramba!
NYSZC

Új szemléletű táborokban ismerkedhettek a tanulók a szakmákkal
Fa-és bútoripar, Vegyipar és Egészségügyi technika ágazatokban
NYSZC

