Ugrás a fő tartalomra

4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12.


+3642512371

Széchenyi 2020

Általános ápoló


Egészségügy ágazat képzése, amely érettségi és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Kiemelkedő lehetőség, hogy az ápoló képzés okleveles technikus képzésként szervezhető meg. A tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. A képzés megfelel a vonatkozó EU direktíva követelményeinek, így – a középfokú egészségügyi képzések közül egyetlen képzésként – a közösségi jog alapján az EU tagállamaiban automatikusan elfogadott végzettséget ad. Az általános ápoló részt vesz az egészségügyi ellátás során a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban. Munkája során alap- és szakápolási feladatokat végez. Képes felnőtt-, csecsemő- és gyermekápolási feladatokat ellátni, valamint háziorvosi praxisban és az alapellátás más színterein, otthonápolásban, geriátriai és hospice ellátásban, onkológiai ellátásban ápolóként tevékenykedni.

Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a természettudományok iránt, szívesen ismeri meg az emberi test működését, a betegségek jellemzőit, az egészséges életmód elemeit. Az optimális jelentkező jó verbális képességekkel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, fontos számára a mások iránti felelősségvállalás és a segítségnyújtás, valamint fontosnak tartja a tanulmányokat követő biztos elhelyezkedést.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Precizitás, állóképesség, szervezőkészség, döntésképesség, konfliktusmegoldó készség, információgyűjtés, gyakorlatias feladatértelmezés, rendszerező képesség, problémaelemzés, problémamegoldás, hibaelhárítás, intenzív munkavégzés.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • életkori sajátosságokat szem előtt tartva egyénre szabott ápolást, gondozást végez;
  • vizsgálatoknál, beavatkozásoknál előkészít és segédkezik;
  • ápolói, szakápolói beavatkozásokat önállóan végez pl.: kanül behelyezés, injekciózás, vérvétel, speciális fájdalomcsillapítás;
  • a beteg állapotváltozását észleli, speciális betegmegfigyelő eszközöket alkalmaz;
  • a betegek egészségnevelésében, elsődleges ellátásában vesz részt;
  • súlyos, életveszélyes állapotú betegek ápolását végzi, ellátásukban közreműködik;
  • idős, daganatos betegek ápolását végzi, közreműködik a végstádiumú betegek támogatásában;
  • betegoktatást végez és ápolási diagnózisokat állít fel, ápolási folyamatot tervez.

SZC SPECIFIKUS INFORMÁCIÓK A KÉPZÉSHEZ

Egészségügy ágazat alapfokú iskolai végzettséggel 6 éves,- érettségi végzettséggel 3 éves képzése, amely érettségi és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Felnőtteknek előzetes tudás és gyakorlat beszámításával rövidebb idő.
Kiemelkedő lehetőség, hogy az ápoló képzés okleveles technikus képzésként szervezhető meg, a tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. A képzés megfelel a vonatkozó EU direktíva követelményeinek, így – a középfokú egészségügyi képzések közül egyetlen képzésként – a közösségi jog alapján az EU tagállamaiban automatikusan elfogadott végzettséget ad. Az általános ápoló részt vesz az egészségügyi ellátás során a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban. Munkája során alap- és szakápolási feladatokat végez. Képes felnőtt-, csecsemő- és gyermekápolási feladatokat ellátni, valamint háziorvosi praxisban és az alapellátás más színterein, otthonápolásban, geriátriai és hospice ellátásban, onkológiai ellátásban ápolóként tevékenykedni.



Erasmus+Európai Kohéziós AlapEurópai Szociális Alaphatártalanul!Pénziránytű
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Nyíregyházi Szakképzési Centrum

      4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12.

    • Telefon: +3642512371

      E-mail: info@nyszc.hu


    2024Nyíregyházi Szakképzési Centrum